2016. december 27., kedd

Csapás készítése kendőre

Most bemutatom, hogyan készíthetünk úgynevezett csapást egy hordozókendő végére, azaz egy ferdén szabott véget, amitől csinosabb lesz a kendő csomón túli lelógó vége (csapással nem szabad csomózni!), vagy a karikás kendő karikán túllógó vége kisebb, könnyebb lesz. Az általam bemutatott technikát kizárólag speciális hordozókendő-anyagból készült hordozókendőknél javaslom használni.
Amennyiben csak rövidíteni kívánjuk a meglévő kendőnket, akkor a legegyszerűbb, ha a kendő mindkét hosszabbik oldalán visszamérünk annyit, amennyivel rövidebbre szeretnénk venni.
Ha mi készítjük egy téglalap alakú kendődarabból, akkor figyeljünk arra, hogy a végén paralelogramma alakot kapjunk, azaz a csapások egymással ellentétesen álljanak majd :) (valahogy így: /====/ ). A leggyakrabban 15-20 centiméteresek a csapások, ennél nagyobbat nem érdemes csinálni.

Tehát visszamérjük a megfelelő hosszt:

Ráhagyunk kb. 2-2,5 cm-t a szegésnek, tehát ennyivel kisebbet(!) kell levágnunk majd!


A kendő másik hosszabbik oldalából is visszamérünk ugyanennyit, ugyanígy. Ha téglalap alakú kendőből készítjük, akkor ez a lépést hagyjuk ki :D


És itt jön az én "trükköm": egy centit kihúzok a két jelölés közé, gombostűvel odatűzöm a két végét és a közepét. Bizonytalanabbak meg is húzhatják akár egy vonalzó segítségével is az egyenest.


Nagylevegő, és elvágjuk:


A vágott szélt 1 centiméteresen visszahajtjuk, gombostűzzük:


Mégegyszer visszahajtjuk, akár egy normál szegést:


Így fog kinézni a vége:


 A hegyesebbik végéről távolítsuk el a gombostűket 10-20 centin, majd hajtsuk be a végét a ferdén szabott oldalra merőlegesen:


Ezt a hajtást szorosan tartva hajtsuk vissza centiméteresen:


Majd ismét hajtsuk be. Most már csinos a sarkunk:


Tűzzük meg gombostűvel:


A varrást a kendő hosszabbik oldaláról indítsuk, oda-visszavarrással erősítsük meg a varratot:


Varrjunk végig a kendő sarkáig:


Majd forduljunk vissza:


Tűzzük le milliméteresen a kendő ferde végét (azaz a csapást). Varrás közben ne húzzuk az anyagot, mert felhullámosodhat a szegés.


Ha végigértünk a sarokig, ott forduljunk be, és varrjunk el a kendő sarkáig, majd erősítsük meg oda-visszavarrással a varratot.


 És kész, így néz ki a "nehezebbik" csücske a kendőnek, vagyis amivel kezdtük. (Bocsánat a lepattogzott körömlakkomért :p )




Boldog babahordozást mindenkinek :)





Karikás kendő használata:
http://batyuklan.blogspot.hu/2010/12/elolhordozas-karikas-kendovel.html

https://www.youtube.com/watch?v=-xcykIw58kw

Kifejezetten babahordozásra tervezett karikák:
http://babywea-ring.com/index.php?route=product/category&path=73

Hordozókendők lelőhelye:
https://www.facebook.com/groups/400345700025092/

Hordozós élmény-megosztó csoport:
https://www.facebook.com/groups/igyhordozlak/

2016. május 10., kedd

Karikás kendő varrása

Karikás kendő varrása lépésenként


2014  óta varrok karikás kendőket ráncolt vállmegoldással, leírom, én hogyan szoktam csinálni :)

Én kizárólag speciális babahordozókendő anyagból, vagy hosszú babahordozókendőből javaslom a karikás kendők varrását, mégpedig emiatt:

http://batyuklan.blogspot.hu/2012/02/kis-esti-szovestan-avagy-mi-is-kerul.html

Tehát a varrás lépései hosszú babahordozó kendőből kiindulva:

A karikás kendők hosszát mindig  rövidebb oldalon mérjük, azaz a csapást nem számoljuk bele.


Egy átlagos karikás kendő hossza 170 cm, ehhez kb. 181-183 cm hosszú kendődarabra van szükség.


Vágjuk be a kendőt a szegésig


1 keresztszálat fogjunk meg, és húzzuk ki nagyon óvatosan


Ha nem jön ki a másik oldalon a szegés alól, akkor ott is vágjuk be a szegésig


 Így néz ki a kihúzott szál helye:


Most már nyílegyenesen el tudjuk vágni a kendőt, 1 cm veszteség sem lesz :)



 A vágott szélen 1 cm-t hajtsunk vissza a kendő fonákja felé, vagy ha kétoldalas a kendő, akkor abba az irányba, amelyik irányba majd a vállra kerülő részt fogjuk hajtani.


 Gombostűzzük le, ügyelve, hogy melyik irányba fogunk majd varrni.




A kendő szélétől mérjünk le:
vékony kendő esetén 20-21 centit, vastagabb kendő esetén 22-23 cm-t.


 Jelöljük be végig kimosható ceruzával vagy illanófilccel.


Én át szoktam tűzni a gombostűket a kendő másik oldalára, hogy megkönnyítsem a dolgomat :)


Húzzuk rá a karikákat a kendőre.


Hajtsuk vissza és gombostűzzük oda a jelölésünkhöz.


Haladjunk végig a kendőn, ügyelve a minta illeszkedésére.



Néhány helyen keresztbe is tűzzünk gombostűt, ez segíteni fog, hogy ne csússzon el a minta és a kendő se gyűrődjön meg.



Én sima háztartási varrógépet használok, 80-as tűvel, univerzális talppal. Fontos, hogy csak 100% poliészter cérnát használjunk, mert az kevésbé szakad,mint a pamut! A Moon márkájú cérna nagyon bevélt nekem, sok szép színben kapható.


Egyenes varrás, közepes öltéshossz, 2,5-es szálfeszesség


Kezdjük el varrni a kendőt a hajtástól talpszélesen.



Oda-vissza varrással erősítsük meg a varratot


 A keresztbe szúrt gombostűkön átvarrunk, figyeljünk a minta illeszkedésére!


 Ha kész, akkor a másik oldalon is varrjunk oda-vissza, majd vágjuk le a cérnákat.


A következő sort a varrástól talpszélesen varrjuk, szintén oda-visszavarrással erősítsük az elején és a végén is



Amikor végigértünk, nem kell befejezni, hanem 90 fokkal elfordítjuk az anyagot, és végigvarrjuk a hajtás széléig, ahol megint elfordulunk, és itt kezdjük az új sort, immár milliméteresen tűzve.




 Itt milliméteresen letűzzük az anyagot.


Figyeljünk, hogy a minta szépen illeszkedjen, ez az utolsó lehetőségünk a korrigálásra!


Ha végigértünk, ismét varrjunk oda-vissza



Majd ismét elfordulunk, és a kendő szélével párhuzamosan is varrjunk oda-vissza, a 3. varrásig. Vágjuk le a kilógó cérnákat.

 Így fog kinézni a széle.


A kész varrás:





És a kész kendő:


Boldog babahordozást! :)


Karikás kendő használata:


Kifejezetten babahordozásra tervezett karikák:
http://babywea-ring.com/index.php?route=product/category&path=73

Hordozókendők lelőhelye:
https://www.facebook.com/groups/400345700025092/

Hordozós élmény-megosztó csoport:
https://www.facebook.com/groups/igyhordozlak/